2013. június 10., hétfő

Croissant



Saját kezűleg croissant-t készíteni reggelire???
Nem olyan nehéz,sőt!Még csak nem is igényel semmi különös hozzávalót. Átlagos, mindennapi, az otthonunkban megtalálható alapanyagok szükségesek csak, mint a liszt, a vaj,cukor,víz...
Ami szükséges még, az a technika, de ebben igyekszem segíteni :)
Ha este van egy kis időnk, akkor gyorsan elkészítjük a tésztát, és reggel fél óra alatt elkészül a friss,meleg croissant, melynek senki nem tud ellenállni!
Akkor nézzük, hogyan varázsolhatjuk el a családot, hiszen fél óra ahhoz is kell, hogy lefussunk a boltba, és megvegyük ezeket a süteményeket!


Hozzávalók:

500 g liszt
2,5 dl hideg víz
2,5 dl hideg tej
60 g cukor
1 cs szárított élesztő
csipet só
250 g vaj
1 tojás


Elkészítés:

Egy tálban keverjük össze a tésztához való lisztet a tejjel, a vízzel, mehet bele a cukor, a só az élesztő, és 50 g vaj. Gyúrjuk jól össze! Ha ezzel megvagyunk, tegyük letakarva hűtőbe, míg a vajat előkészítjük.
A hűtőből kivett vajat vágjuk csíkokra, és tegyük egymásra egy sütőpapíron, mely akkora, hogy utána rá tudjuk majd fordítani, hogy befedjük.

Terítsük rá a sütőpapírt, és sodrófával kezdjük el összedolgozni.

Addig, míg egy homogén vajadagot nem kapunk.
Ezt is rakjuk vissza a hűtőbe, és vegyük ki a tésztát. Kezdjük el kinyújtani, majd a hűtőből kivett vajat tegyük a közepére.


És akkor most jön az érdekes rész, ugyanis leveles tésztát kell készítenünk :)
Kezdjük el a tésztát a vajra hajtani!

















Ha szépen körbeöleltük a vajat, akkor nyújtsuk ki újra, és hajtogassuk újra!
Ezután lisztezzük be, takarjuk le, figyeljünk, hogy jól bebugyoláljuk, nehogy kiszáradjon, és tegyük bő fél órára a hűtőbe!
Fél óra leteltével ismételjük meg a nyújtás, hajtogatás, nyújtás hajtogatás mozzanatokat, takarjuk újra le, és tegyük a hűtőbe éjszakára.
Miért is kell hűteni?? Hogy a vajas tésztával dolgozni tudjunk. Ha nem hűtenénk, akkor a vaj olvadni kezdene, és a tészta hozzáragadna mindenhez. Így sajnos elkerülhetetlen a hűtés. Igen, időigényes, de csak a kezdet. Holnap már csak fél óra kell, és élvezhetjük a friss croissant! Ez lebegjen a szemetek előtt!

Másnap reggel...
Én 5kor felkeltem, kávét főztem, nekikészülődtem, és 3/4 hatkor kivettem a sütőből :-)
Nézzük, hogyan is: A kávéfőzést azt hiszem mindenki el tudja kezdeni :-D
Tésztát vegyük ki a hűtőből, és nyújtsuk ki, újra. Igyekezzünk hosszú, téglalap alakot kialakítani (jó tanács, amennyiben nem 8 fős a kis család, felezzük meg a tésztát, és az egyiket tegyük vissza a hűtőbe, és akkor 2 napig csilloghatunk :-D ).


SOHA NE nyújtsuk vékonyra!! A tészta legyen 1-1,5 cm vastag! A tapasztalataimat itt olvashatjátok: itt
Ha ezzel megvagyunk, akkor jön egy újabb ügyességi sor. Én nagyobb téglalapokat vágtam (sajnos korán reggel még nem volt elegendő erőm fényképezni), és azokat átlóban szétvágtam, és így kaptam háromszögeket. És akkor most jön a fő attrakció, a feltekerés. A háromszögekből, mivel ugye ezek így derékszögben állnak, kis kézügyességgel rendes háromszögeket alakítunk ki, majd a csúcs felé elkezdjük szépen feltekerni!
A feltekert croissant-okat kicsit meghajtjuk, hogy félkör alakúak legyenek, és sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk.

A tojást felverjük, és megkenjük a tetejüket. Ha kész vagyunk minddel, akkor berakjuk a sütőbe, amit NEM melegítünk elő!
180 fokra állítjuk, és nagyjából 30 perc alatt megsülnek. Ha a sütő elérte a megfelelő hőfokot, akkor jó 10 perc elteltével újra megkenjük a sütik tetejét tojással.
Nemsokára vehetjük is ki, és ébredhet a család, hiszen készen van a reggeli :-)
Remélem sikerült leírnom érthetően, ha mégsem, szóljatok, és igyekszem pontosabban fogalmazni!

Jó étvágyat, és élvezzétek a család csendes és élvezettel teli gratulációját.

Töltött Tészta Spárgamártással



A könyv telis-tele jobbnál jobb tészta receptekkel. Komolyan. Én imádom a tésztát, mindazok ellenére, hogy nem annyira fogyókúrás :D
Mivel a spárga azért még itt van a nyakunkon ezt a töltött tésztát választottuk, melyre spárgamártás került.
Konzekvenciám, hogy NEKEM, hangsúlyozom nekem, a paradicsomos töltelék,mely a tésztában van, és a spárgamártás együtt nem annyira működött. Azaz pont az volt a baj, hogy elnyomták egymást. A töltelék a tésztával nagyon finom, a spárgamártás pedig fenomenális...
És mindez megfejelve egy kis rápirított sajttal...


Hozzávalók:

 350 g tölthető csőtészta, én cannellónit használtam

A töltelékhez:
 olíva olaj
1 fej hagyma, finomra vágva
3 szál zeller, durvára vágva
2 sárgarépa, durvára vágva
1 kk friss rozmaring, felaprítva
300 g cukkini, durvára vágva
50 ml fehér bor
350 g paradicsom püré
1 dl víz (a paradicsomos dobozt öblítsük ki)
só, fekete bors

Spárgamártáshoz:
fekete bors
1 gerezd fokhagyma, egészben
500 g spárga, durvára vágva
250 ml zöldségleves alaplé
csipetnyi chilli por (elhagyható)
50 g reszelt sajt
kevés reszelt parmezán


Elkészítés:

A töltelékhez az alapanyagokat felaprítjuk, majd egy lábosban olajat hevítünk.

Beletesszük a zöldségeket a cukkini kivételével, és a rozmaringot, és kb 3-4 percig pároljuk.Felöntjük a borral, és hozzákeverjük a cukkinit is. Hagyjuk elpárologni a bort, hiszen csak az ízre van szükségünk, az alkoholtartalomra nincs.
Ezután hozzáadjuk a paradicsom pürét, a dobozt pedig kiöblítjük kb 1 dl vízzel.Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, lefedve 30 percig főzzük közepes lángon, míg be nem sűrűsödik.

Közben főzzük enyhén sós vízben a tésztát kb 10 percig, még lehessen harapni, nehogy túlfőjön!
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A mártáshoz hevítsünk olíva olajat, dobjuk bele a fokhagymát, és pirítsük pár percig. Majd vegyük ki, és a spárgát dobjuk bele. Jöhet a chilli, ha használunk, kicsit pirítsuk, majd öntsük fel az alaplével.Közepes lángon főzzük 10 percig, majd a tűzről lehúzva botmixerrel pépesítsük. Ha kész,. keverjük hozzá a sajtot (én füstölt sajtot reszeltem bele, isteni lett).

Egy tűzálló tálat kenjünk ki olajjal, az aljára merjünk egy keveset a spárgamártásból, majd jöhetnek a tészták, melyeket a paradicsomos zöldségekkel töltsünk meg. Aprólékos, időigényes, de higgyétek el,  megéri!

A tésztákat rendezzük el szépen állítva, jöhet a maradék mártás, és a tetejére az újabb adag reszelt sajt!
Előmelegített sütőben nagyjából 25-30 perc alatt megsül.

Tálalás előtt pár percig hagyjuk hűlni.



Jó étvágyat!

Tavaszi Zöldségleves Sonkával



Ahogy említettem Tímea nagyon szeret levest enni, így mindenképpen cél volt egy leves készítése!
A könyvben olyan sok leves nincs, nem tudom miért, más nemzet nem annyira leveses??
A tavaszt ugyan már elhagytuk, de a nyár még nem érkezett meg, a választás erre a tavaszi zöldséglevesre esett! Házi sonkánk van otthon, a többit a szombati piacról szereztük be :)
A leves nem volt rossz, ezt nem mondhatnám, inkább, hogy más, merőben más, mint amit mi, magyarok megszoktunk. Hiszen mi mindent borsosan, sósan fogyasztunk. Kicsit hasonlít a Frankfurti levesre, de mégsem :)
Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni, talán annyi, hogy lehet bátran fűszerezni, a só kivételével, hiszen a sonka önmagában sós!



Hozzávalók (4 főre):

400 g kelkáposzta
500 g füstölt sonka, legalább pár órára hideg vízben áztatva
1 fej hagyma
1 szál zeller
1 sárgarépa
1 szem krumpli
8 db koktélparadicsom, vagy 2 db normál
1/2 tk édeskömény
8-10 szem egész fekete bors
2 l víz
250 g batávia saláta, mely helyett én jégsalátát használtam

olíva olaj


Elkészítés:

Ahogy azt már a felsorolásban említettem, a sonkát áztassuk be, majd menjünk el, és szerezzük be a hozzávalókat!
A káposztát 5 percig főzzük elő. (a könyvben balnsírozzák, nem értem miért használnak ilyen szavakat, ok, én értem mit jelent, de miért nem írják, hogy a színe megtartása miatt forró,lobogó sós vízben főzzük elő 5 percig???) Szóval, forró,lobogó sós vízben előfőzzük, majd félretesszük.

Közben a zöldségeket durvára vágjuk, és az összes alapanyagot, kivéve a jégsalátát és a káposztát felrakjuk főni. A vizet felforraljuk, majd visszavesszük a hőt, és gyöngyözve főzzük 1 órát, fedővel lefedve.

Mindeközben készíthető a főfogás, melyet majd a következő bejegyzésben találtok!



Ha letelt az egy óra, a sonkát kipecázzuk, és nagyobb darabokra vágjuk, majd a káposztával és a salátával, melyeket leveleire szedtem, együtt visszarakjuk főni. Kóstoljuk, és amennyiben szükséges fűszerezzük. A lábast újra lefedve, jó fél órát főzzük még, ugyancsak gyöngyözve, amíg a zöldségek teljesen meg nem puhulnak.

Tálaláskor olíva olajjal locsoljuk meg. Szerintem jól megy hozzá egy kissé megpirított bagett szelet!


Jó étvágyat

A Két Falánk Olasz II. rész

Szombat...
Otthon, semmi munka, csak a család, és persze a konyha :)
Mivel megígértem, folytatom. Újra a kezembe kaptam a könyvet, és lapozgattam. De nagyon nehezen választottam, mert vagy tészta, vagy tészta, vagy olyan ételek voltak a lapokon, amikhez nem volt kedvem. Nem akartam sem kagylót, sem rákot, sem halat...
Aztán választottam. Tímea nagyon leves imádó, ezért mindenképpen kellett leves. Na, az nem sok van a könyvben, de azért sikerült kiválasztani egyet: Minestra Maritata, azaz tavaszi zöldségleves sonkával. Már most megjegyzem, ne az itthon ismert zöldséglevest várjátok, és azt is, hogy nem igazán nyerte meg tetszésünket. Hogy miért, azt nem tudnám megfogalmazni, de egy próbát mindenképpen megér, ha valaki be akar kukkantani más nemzet leveseibe.
A főétel tészta lett, de olyan, ami már kinézetében is extra: Paccheri ripieni con salsa d'asparagi, azaz töltött tészta spárgamártással.
Spárga szezon vége felé nekem is sikerült valamit készítenem :-D
Nos, ez a tészta teli találat volt, azonnal feledtette a leves "egyhangúságát"!
A desszert pedig a hétköznap készített fagyi volt :)


2013. június 7., péntek

Fagyi Otthon..


Rengeteg receptet lehet találni a neten, ha valaki fagyit szeretne készíteni!
Én egy gyors receptet mutatnék meg nektek, mármint ami az elkészítést illeti.
Én a maradék epret használtam el, de bármilyen gyümölccsel helyettesíthető! Lehet barack, málna,füge,ribizli, vagy akár még citrom is!


Hozzávalók:

400 g gyümölcs, jelen esetben eper, melyet megtisztítottam, és felnégyeltem
4-5 cm gyömbér, aprítva
1 dl víz
1 db citrom leve
100 g cukor
500 ml habtejszín (hűtőben tárolva jó darabig)
1 tubus sűrített tej


Elkészítés:

Az epret tisztítsuk meg, és daraboljuk (párat tegyünk félre díszítéshez), a gyömbért hámozzuk meg, és daraboljuk. Mindezt tegyük egy lábosba, öntsük rá a vizet, illetve facsarjuk bele a citromot. (mehet bele akár a reszelt héj is). Főzzük 5-10 percig, majd adjuk hozzá a cukrot, és főzzük még 5-10 percig. Mindeközben a habtejszínből géppel verjünk félkemény habot, és apránként adjuk hozzá a sűrített tejet, folyamatosan menjen a gép! Csodás állagú alapkrémet kapunk :-)
Közben elkészül a gyümölcsös rész is. Hagyjuk kicsit kihűlni. Én fogtam egy botmixert, mert szerintem, ha leszűrjük, akkor a finom gyümölcshúst kidobjuk, és összedolgoztam az egészet!
Egy keveset vegyünk ki belőle, tegyük félre, hogy tálaláskor meg tudjuk locsolni vele.
A tejszínes habot öntsük egy tálba, lehet jénai, vagy fagyis dobozba, vagy bármibe. Spatulával igazítsuk el. Jöhet a tetejére a gyümölcsös rész. Fogjunk egy pálcát, villát, bármit, és óvatosan "karcoljuk" végig a fagyinkat. Szép márványos lesz :-)
A félretett eperrel díszítsük, akár egy pár mentalevél is jöhet. Mehet a fagyasztóba!
Ha megfagyott, lehet tálalni!

Akár holnap ebédhez elkészíthető!

Jó étvágyat

2013. június 4., kedd

Ricottatorta


Bocsánat csúsztam ezzel...Ne haragudjatok, sok volt a dolog, de most itt a harmadik recept, a desszert.
A könyvben citromos ricottatortaként van feltüntetve, de nekem nem volt otthon kandírozott citromhéjam, viszont volt fügém. Így fügével készítettem el, és isteni lett!
Melegen és hidegen is valami eszméletlenül finom.Hasonló a sajttortához, de a ricotta ad neki valami pluszt. Sokáig gondolkodtam, hogy talán túróval készítem, merthogy a ricotta hasonló ahhoz, de jó, hogy nem túrót vettem.
És fontos, ha van férfi, ne hagyjátok ki, a leírt boros körtét!
A vörösborban sült körte hozzá egy csoda. Ez külön, vagy fagyival is tökéletes, szóval most 2 receptet írok le nektek. A körtén nem változtattam semmit, az teljes egészében a két falánk olaszé!
Először nézzük a körtét:

Hozzávalók:

2 db körte
vörösbor
cukor

Elkészítés:

A körtéket félbe vágjuk, és tűzálló tálba tesszük, héjukkal felfelé. 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a héja el nem kezd ráncosodni. Ezután felöntjük vörösborral, hogy ellepje, valamint jól, ízlés szerint, megszórjuk cukorral. Nem tudok mennyiséget adni, mert nem mértem, csak öntöttem mindkettőt. Mivel én a borból egy öntetet,szirupot készítettem, ezért elég sok cukrot adtam hozzá, hogy majd jól besűrűsödjön.Ezután még jó egy órát sütjük. Ha elkészül, a torta mellett tálaljuk, melyet a sziruppal meglocsolunk!
Ne hagyjátok ki, tényleg mennyei! Pedig én nem vagyok oda a vörösborért!

És akkor nézzük a ricottatortát!

Hozzávalók:

400 g leveles tészta (bolti tökélete :-D )
1 citrom héja
250 g ricotta (300 g van a receptben, de ugye egy tégely 250 grammos, szerintem elég)
200 g mascarpone
200 g kandírozott füge és narancshéj (együtt ennyi) A receptben citrom-, és narancshéj szerepelt
120 g cukor
6 tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 180 fokra előmelegítjük. A tésztát 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Ha nem dolgoztatok még ilyen tésztával, azt tanácsolom, hogy csak akkor vegyétek ki a hűtőből, ha azonnal dolgoztok vele, mert keményen könnyebb vele dolgozni. Ha már régebben kivettétek, visszapuhul, és nehéz vele a munka!
A kinyújtott tésztát ráfektetjük a 25 cm (28) átmérőjű,levehető aljú tortaformára, és kibéleljük vele! Túl fog nyúlni minden irányba, de ez a cél!Nedves ruhával takarjuk le, amíg elkészítjük a belevalót!
Készítsük el a tölteléket!
A ricottát, a mascarponét, és a kandírozott fügét és 100 g cukrot összekeverünk. Hozzáadunk 5 db tojássárgáját, és újra összekeverjük. Nem kell semmilyen gép, elég egy villa!Gyönyörű masszát kapunk. A 6 db tojás fehérjét, (igen 6, a maradék 1 sárgája is kell, majd a végén!) felverjük habbá, hozzáadjuk a maradék cukrot és kemény habbá verjük. Ezt óvatosan spatulával beleforgatjuk a ricottás keverékbe! Most jön, hogy reméljük elég nagy tálban kezdtük összekutyulni a hozzávalókat :-)
Ha szépen összekevertük, óvatosan, hogy a habot ne törjük nagyon össze, akkor beleönthetjük a tésztával kibélelt formába.
Én a tetejére raktam a kandírozott narancshéjat, és ráreszeltem a citromhéjat, majd szépen ráhajtottam a kilógó tésztát, és most jött el a maradék 1 tojássárgájának az ideje, szépen megkenjük vele a tetejét.

Kész, mehet az előmelegített sütőbe.
A könyv 30 perc sütést ír, de nekem ez nem jött be, akkor még "félkész" volt:



Szóval, csak a szemünkre hagyatkozzunk! Ha szép aranybarna a tészta, de közepe még enyhén rugalmas, na akkor van készen!
A vörösboros körtével egy ízbomba!

Jó étvágyat


2013. június 2., vasárnap

Rizottó


A főétel. Az igazság az, hogy Tímea már vagy 2 hete rágja a fülem, hogy csináljak neki. Sosem csináltam még, mint oly sok mindent, és azt gondoltam, hogy a rizottó nehéz falat nekem kezdőnek, hiszen nagyon fontos az állaga...
És jól gondoltam!!!
Szóval, ha valaki rizottó akar készíteni, kösse fel a gatyát,mert nem egyszerű!
Másik, fontos dolog, amit meg akarok jegyezni, hogy a könyvben több rizottó recept van, de én összekutyultam kettőt, mert az egyiket snassznak véltem, a másiknál meg azt gondoltam, hogy egy kis bor és egy kis balzsamecet nem tudja elrontani :-)
Szóval ez egy zöldséges rizottó lett. Cukkini virágot nem kaptam, amit írt a recept, így az kimaradt.
Gondolataim a rizottóval kapcsolatban: már írtam, hogy nem egyszerű, nagyon kell figyelni a megfelelő arányra, hogy mennyi alaplevet adunk hozzá, mert minden rizs más!Fontos, hogy áldozzunk a rizottó rizsre, mert a normál rizsből messze messze nem lehet olyat készíteni, amit szívesen elkészítenénk újra. Fontos, hogy soha ne higgyünk a receptnek azzal kapcsolatban, hogy mennyi alaplevet ír, mindig csináljunk inkább többet, mert ha elfogy, az nagyon nagy baj. Fűszerezzünk bátran, hiszen például a keleti rizottók édesek, ízesek...
Nyugodtan rugaszkodjunk el, dobjunk bele kardamont, fahéjat, egy kevés curryt, vagy ami van otthon.

Hozzávalók:

1,5-2 l alaplé (én csirkét használtam, persze kockából :-D )
1 gerezd fokhagyma, finomra vágva, vagy akár préselve
2 szál zeller
2 közepes sárgarépa
1 fej vöröshagyma
1 db cukkini
240 g rizottó rizs (a SPAR-ban lehet kapni saját márkásat, nekem az bevált)
5-6 ek olíva olaj
80-100 g parmezán/pecorinó/bármilyen kemény sajt
5 db cukkini virág, amit sajnos én nem kaptam

Elkészítés:

Készítsünk 2 l alaplevet (kockából tökéletes, azon pedig megvan, hogy hogyan :-D ).
Amíg az alaplé készül, a zöldségeket aprítsuk, daraboljuk fel. A hagymákat apróra, a répát, zellert, cukkinit kisebb kockákra (háromszögekre, ahogy sikerül), a lényeg, hogy nagyjából egyformák legyenek.

Az alaplé ha elkészül, vegyük közepes lángra, és hagyjuk gyöngyözve forrni, miközben készítjük a rizottót. Egy edénybe, nekem egy magas falú lábas volt a nyerő, tegyünk olíva olajat, erre mehet a zeller, a répa és a hagymák.7-10 perc alatt közepes lángon puhára dinszteljük. Itt jegyezném meg, hogy a recept vajat írt, de én jobb szeretem az olíva olajat.

Szóval, puhára dinszteljük a zöldségeket. Ha megvagyunk, akkor ráöntjük a rizst, fontos, hogy annyi olajjal kezdjünk el dolgozni, hogy itt fontos szerepe van az olajnak, ugyanis a rizsszemeket körbe kell fognia, hogy kicsit meg kell kapnia, nagyjából 2 percig pirítanunk kell a rizst. Majd elkezdjük óvatosan adagolni merőkanállal a forró alaplevet.Egyszerre mindig csak 1 merőkanál alaplevet adunk hozzá, majd addig keverjük amíg a rizs magába nem szívja, majd újabb 1 merőkanál alaplé, újra keverés. Félidőben, ami kb 10 perc beleszórjuk a cukkinit is.Én tettem bele egy rúd fahéjat is. Aztán addig folytatjuk az alaplé+keverést, míg a rizs al dente állagú nem lesz. Vigyázni kell az utolsó adag alaplével, hogy ne áztassa el a rizst. A lényeg, hogy krémes,laza legyen az állaga.

A végén ízlés szerint mehet a só és a bors, valamint egy jó adag a sajtból. Azonnal tálaljuk, kevés olíva olajjal és balzsamecettel meglocsolva, sajttal megszórva.

Jó étvágyat

Sült Cukkinitekercs


Ők lettek az első kiszemeltjeim, már amikor először kinyitottam a könyvet. Nagyon szépek a képen a könyvben, így az előételt gyorsan eldöntöttem.
Ez egy könnyű előétel, mondjuk azóta én már tovább gondoltam, és például szívesen használnám köretként is.
A friss bazsalikom, a szárított paradicsom és a sajt együtt mennyei ízt varázsol az ember szájába.
Fontos észrevételeimet majd a végén írnám le, mert így nem sokat értenétek belőle :-D
Nézzük, miből áll, és hogyan készül ez az étel:

Hozzávalók:

1 db közepes cukkini
100 g sajt ( a receptben gorgonzola van, én kék sajtot vettem.De szerintem bármilyen sajt megteszi, lehet füstölt, vagy natúr is.)
2-3 db szárított paradicsom feldarabolva megfelelő méretben (a recept napon szárított 6 db-ot kér...nem értem minek annyi)
1 csokor bazsalikom levele
4 ek olíva olaj
1 nagy gerezd fokhagyma
fekete bors


Elkészítés:

Egy kis tálkában az olíva olajat, az apróra vágott fokhagymát (lehet fokhagyma nyomón átpréselni is) összekeverjük, fekete borssal megszórjuk, és félretesszük állni. Ez lesz majd a "pác".
A cukkinit megmossuk, és én uborka gyalun hosszú csíkokat vágtam belőle.Ezeket egymás mellé fektetjük, és megsózzuk, és jó fél órára békén hagyjuk, hogy a só megpuhítsa a cukkinit. Itt jegyezném meg, hogy nagyon figyeljünk, nem kell sok só, mert akkor sós lesz a végeredmény...Én sajnos pár darabnál sokat raktam.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Ha letelt az idő, akkor a nedvességet letörölgetjük, felitatjuk a cukkinikről, és egy kissé kiolajozott tepsibe fektetjük őket.A páccal megkenjük a tetejét, és berakjuk a sütőbe. Nagyjából 15 percet sütjük (kezd aranybarna lenni a széle), akkor megfordítjuk a szeleteket, óvatosan, nehogy elszakadjanak, a másik felét is megkenjük a páccal, és visszarakjuk sülni. Nem kell több 5 percnél és kész is van!
A sajtot, a szárított paradicsomot megfelelő méretűre daraboljuk. Egy bazsalikom levelet leteszünk a cukkini egyik végére, rátesszük a sajtot és arra a paradicsomot, majd szépen feltekerjük.


Majd szépen tányérra helyezzük, meglocsoljuk olíva olajjal, megszórjuk tépett bazsalikommal. És elfogyasztjuk :-)


Lehet több sajtot, több paradicsomot bele tenni, mi így készítettük!
Tökéletes előétel, vagy akár one-bite falat partykra.

Ahogy már írtam, szerintem jó köret is lehet, és ha mondjuk a cukkinit nem sütőben sütjük, hanem grillezzük, akkor még szebb, jobb...De csak ötletelek :-)

Jó étvágyat kívánok hozzájuk!

A Két Falánk Olasz I. rész


Antonio Carliccio és Gennaro Contaldo.
E két férfiú alkotja a két falánk olaszt. Ízig-vérig olaszok, habár már több mint 30 éve Angliában élnek. Imádom nézni, olvasni, ahogy főznek, ahogy az ételekről, az igazi olasz alapanyagokról beszélnek. Azonnal éhes leszek :-)
1 hete ajándékba kaptam a könyvet, és akkor megígértem, hogy elkészítem a benne lévő ételeket, kicsit a saját ízlésemre, illetve a Magyarországon normális áron beszerezhető alapanyagok használatával. Habár, már minden beszerezhető, hiszen Pécsett is van kimondottan olasz alapanyagokat forgalmazó üzlet. Csak ugye figyeljünk arra is, hogy ne kerüljön többe a leves, mint a hús. Habár én azért nagyon fontosnak tartom, hogy az alapanyagok jók legyenek!! De persze mindent ki lehet váltani valami olcsóbbal.
Tegnap nekiindultam, ha már vendégek érkeztek, és elkészítettem egy előételt, egy főételt és egy desszertet a két férfiútól.
Nos, nem vagyok abban biztos, hogy aki csak elolvassa a könyvet, és a recepteket, mindent érthetőnek fog találni, és azt mondja, húú, ez egyszerű, megcsináljuk. Azt gondolom, hogy csak elnagyoltan vésték le a recepteket, fontos tényezők elmaradtak, és az írásbeli szemléltetés sem teljesen egyértelmű.
Azt is tapasztaltam, persze ez lehet az én hibám is, hogy felesleges mennyiségek vannak, vagy hogy kevés az az időintervallum, melyet megadnak, avagy épp túl sok.
Na de ugye, ahány sütő, annyi féle intervallum...
A következő bejegyzésekben megtaláljátok a recepteket, melyekben pontosan megírom tapasztalataimat, és lejegyzetelem az általam tett változtatásokat és gondolatokat.
Szép napot