Rólam



Miért is jött létre ez a blog?


Létrejötte nagyon nagy részben Feleségemnek, Tímeának köszönhető, aki nem hagyott békén, sőt el is kezdte készíteni az oldalt.
Tudjátok szeretek főzni, azt mondják, hogy nem is rosszul. A fő cél az volt, hogy a már elkészített ételek receptjeit valahol rendszerezve megtaláljuk. Talán ezért kezdtem el ezt a blogolást. De lehet azért, hogy láthassák mások is, miket lehet elkészíteni egy kis kreativitással, és hogy nem kell ragaszkodni a bárhol talált receptekben leírtakhoz, hogy használjunk bátran fűszereket, fűszernövényeket, és más alapanyagokat, mint például a krumpli helyett a céklát, vagy az édesköményt...
A lényeg, hogy főzzünk, hogy élvezzük azt, és merjünk! Merjünk kipróbálni MÁST, MÁSHOGYAN.
Használjuk a fantáziánkat, az ízlelőbimbóinkat, hiszen a szerecsendió fel tud dobni egy hagyományos pörköltet is!


Remélem másnak is annyi öröme lesz az itt megtalálható receptekben, mint amennyi nekem van, amikor elkészítem őket, és másodszor amikor megpróbálom ugyanazt leírni. Ez már nem annyira sikerül, mert közben agyalok, és néha belecsempészek valami plusz összetevőt, fűszert, bármit, amiről azt gondolom, hogy azzal még finomabb, még másabb tud lenni!
Merjetek, próbálkozzatok...Én például képes vagyok egy desszertből levest készíteni :-D, vagy fordítva (gesztenyekrém), majd ha megint elkészítem, leírom..Nem is tudom már hol és mikor bukkantam rá, azt tudom, hogy épp az ellenkezőjét készítettem el belőle :-)

A főzéshez nem csak az alapanyagok frissessége, megfelelő minősége, de szerintem szív és ötlet is kell.És persze ne csak azért főzzünk, mert éhesek vagyunk.

A receptekhez, ha valaki szintén elkészíti, jó étvágyat kívánok, és remélem, hogy legalább egy embernek segítettem egy kicsit másképp elkészíteni az amúgy már ismert ételeket, vagy egy kicsit másként állunk az ismert alapanyagokhoz.



Személyes Szösszenet


Rengeteget jár az agyam...Hogy mit is akarok én ettől az egésztől, mi is valójában a célom, és miért is kezdtem el írni ezt a blogot.
Ami biztos, hogy véletlen sem receptgyűjteményt szeretnék itt vezetni, hiszen ha valaki főzni szeretne valamit, és szeretne találni egy jó receptet, arra rengeteg oldal van (nosalty, mindemegette,fakanál stb). Én inkább valami pluszt szeretnék adni, valamit az én világomból, az én elképzeléseimből...talán kicsit a lelkemet.

Érzéseket, pillanatokat, színeket, és persze nem utolsó sorban ízeket!

Rengeteg ötletem van, ami megvalósításra vár, rengeteg dolgot szeretnék megfőzni, és megmutatni nektek! Hogy vegyünk egy kis bátorságot és dobjuk fel a megszokottat! Például a már sokat emlegetett reggeli kávéba ha dobunk egy kevés fahéjat már másképp indul a napunk, nem?!

Ellenben nagyon szívesen fogadom bárki ötletét, receptjét, gondolatmenetét... Ki mit hogyan változtatott, és mi lett az eredménye! Ha nem jött össze arra is kíváncsi vagyok! Én is próbáltam már olyat, ami nem sikerült!
Gondolkodtam az éjjel, hogy honnan jött ez a főzés nekem, hisz senki nincs a családomban akinek bármi köze is lenne a gasztronómiához. Azaz, olyan szinten igen, hogy Édesapám nagyon finomakat tud készíteni, ha akar! De Ő is inkább a megszokottakat, pörkölt, húsleves, töltött káposzta...
Nagyon keveset éltem egyedül, és nem is főztem nagyon sokáig..Amikor igazán nekiláttam annak egy nő, a NŐ volt az oka!
Be akartam vágódni, nézd, én ilyet is tudok :-D
És bejött, nagyon ízlett neki, én pedig rettenetesen élveztem!
És azóta nincs megállás...
Ahogy például a facebookon is látjátok nem csak receptekkel foglalkozom, igyekszem érdekességekkel, az egészségünkkel, borokkal, és még eseményekkel is. Főleg, ha kapcsolódnak az ételekhez!

Mi is a blog?
A wikipedia szerint egy periodikusan újabb és újabb bejegyzésekből álló weboldal...
...magyarul a régebben papírra vetett napló?!...
Valószínűleg, de már ebben is fejlődünk, változunk, bár lehet senki nem vezet már naplót papíron :-)
Én sem tettem sosem, és azt hiszem, nem is most fogom elkezdeni!

2 megjegyzés:

  1. Véletlen akadtam rá a blogra. Kiváló!!!! Nagyon tetszik. További jó munkát...

    VálaszTörlés